A világ (egyik) legnagyobb metal bandája a Metallica. Az elmúlt több, mint 40 év alatt tízmilliós nagyságrendben adtak el lemezeket, több ezer koncertet adtak, és még világrekordot is tartanak. És nekik is vannak titkaik. A Metal Detektív ezekből gyűjtött össze tíz igen súlyosat.
- Csaknem hét évvel ezelőtt, 2016 november 18.-án jelent meg a Metallica tizedik stúdióalbuma, a Hardwired to Self Destruct.A dupla lemezes formátumban kiadott anyagon összesen tizenkét tétel kapott helyet.Ezek közül egyetlen egynél sem lett dalszerzőként feltüntetve a csapat gitárosának,Kirk Hammettnek a neve, mivel a zenész nem sokkal a korong stúdiómunkálatainak megkezdése előtt a koppenhágai reptéren elhagyta mobiltelefonját, amelynek memóriájában tárolta valamennyi friss ötletét.Kirk úgy nyilatkozott az eset után, hogy figyelmetlensége miatt többszáz riff ment a levesbe.
- Nem szűkmarkúskodott a Metallica kiadója az Elektra, miközben a csapat ötödik nagylemezén, a jelentős szintlépést eredményező, sokak által csak a Fekete Albumnak nevezett korongon dolgozott.A komoly szakmai múlttal rendelkező producer, Bob Rock irányításával lezajlott stúdiózásra több helyszínen került sor, a munkálatok pedig nyolc hosszú hónapig tartottak.A zenekar ennek ellenére nem volt megelégedve a friss szerzemények hangzásával, és több alkalommal is újrakevertették azokat, melynek következtében a lemez amúgy sem alacsony költségvetése további egymillió dollárral növekedett.
- Elég ügyesen forgolódott az ingatlan piacon az utóbbi néhány évben Jason Newsted a Metallica egykori basszusgitárosa.A jelenleg szóló projektjeire koncentráló muzsikus 2019-ben a szakportálok szerint jelentős haszonnal adott túl a kaliforniai Walnut Creekben található házán, míg két évvel később kerek 5 millió dollár ellenében vált meg a festői Montana szívében fellelhető 540 hektáros ranch-étől.Utóbbinál a vételár részét képezte egy három hálószobás, beépített alagsorral rendelkező lakóépület, valamint egy két beállós garázs is.
- Egyes források szerint 2018-ban a Metallica dobosának, Lars Ulrichnak kapzsisága miatt hiúsult meg a zenekar klasszikus demójának, a No Life Til Leather-nek újbóli szalagra rögzítése.Az előzetes elképzelések szerint az eredetileg 1982-ben kiadott anyagot elkövető négyes tagjai közösen vonultak volna stúdióba, ám nem sokkal a próbák megkezdése előtt a dán származású ütős elkezdett matekozni, és jelentősen meg akarta vágni a basszer Ron McGovney-nek, valamint a szólógitárosnak, Dave Mustaine-nek szánt jogdíj összegét.
- Komoly elismerésben részesítette a Metallica tagjait szülővárosuk 1999 március kilencedikén.A zenekar tagjai ezen a napon kapták meg saját csillagukat, a San Francisco-i Hírességek Sétányán.Az eseményre meglehetősen családias körülmények közt került sor, hiszen alig háromszáz meghívott vendég vehetett részt rajta.A város akkori polgármestere Willie Brown pedig ünnepi beszédében azt is bejelentette, hogy onnantól kezdve március 9 hivatalosan is a Metallica Napjajának számít Frisco-ban.
- Érdekes felállásban lépett színpadra a Metallica 2004-ben a Download fesztiválon.Mivel a csapat dobosa Lars Ulrich még az odaúton idegösszeomlást kapott, és kórházba került, a zenekar, mivel a bulit semmiképpen sem akarták lemondani, kénytelen volt helyettesekről gondoskodni.A szet egy részét a Slayer akkori ütőse, Dave Lombardo vállalta magára, míg az oroszlánrész a Slipknotos Joey Jordissonnak jutott.
- 2004 április negyedikétől a Rock and Roll Hírességek Csarnokának teljes jogú tagjainak vallhatják magukat a Metallica zenészei.A meglehetősen érzelmesre sikerült beiktatás ceremóniamestere a Red Hot Chili Peppers bőgőse, Flea volt.Az eseményen az aktuális felállás mellett részt vett néhai basszusgitárosuk, Cliff Burton édesapja, valamint a korábbi basszer Jason Newsted is.Kapott meghívót a Megadeth főnök, Dave Mustaine is, ám ő turnés elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni.Az ünnepség egy rövid koncerttel zárult, melynek nyitótétele a Master of Puppets volt.
- Az Antarktiszon 2013 december nyolcadikán lezajlott fellépésük után hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe a Metallica, mint az egyetlen olyan zenekar a földön, amelynek egy éven belül sikerült koncerteznie mind a hét kontinensen.Az egyik üdítőital gyártó cég által szponzorált esemény Freeze Em’ All néven kapott helyet az egyetemes a rocktörténelemben.A tizenkét tételt tartalmazó setlistről pedig elsőként a Creeping Deathre headbangelhetett a 120 főt számláló közönség.
- Néhány éve a konzol-játék piacot is sikeresen bevették a Metallica tagjai.2009 márciusában jelent meg ugyanis a népszerű Guitar Hero sorozat a zenekar előtt tisztelgő kiadványa, amelyre 28 Metallica dal, valamint a banda tagjainak 21 kedvenc muzsikája került fel.A kiadvány promócióját nem vették félvállról az érintettek, mivel abban az évben még a rendkívül népszerű Nascar pilóta, Aric Almirola versenyautóján is helyet kapott a Guitar Hero: Metallica logója.
- Botrányos jelenetek tanúi lehettek az 1989-es Grammy Díjátadó gála nézői, mivel hard rock/heavy metal kategóriában a mindenki által várt Metallica helyett a Jetro Tull-t hozta ki győztesnek a többnyire idősebb szakmabeliekből álló döntőbizottság.A csapat tagjai, akik a program részeként élőben adhatták elő a színpadon akkori aktuális slágerüket One-t, nem borultak meg igazán az eredménytől, kiadójuk pedig Grammy vesztes feliratú matricát helyezett el a banda 1988-as nagylemezének, az And Justice for All borítóján.
Podcast
Facebook